Augusztus 25-én, a 19. Farmer-Expo megnyitó ünnepségén az AGRO.bio Hungary Kft. vezetői vehették át az Agroinform Média Díjat.
Július utolsó hetében a három cég négy közös szántóföldi rendezvényt tartott, amelyeket nagy szakmai érdeklődés kísért.
Július 27. és július 30. között a három vállalat közös szántóföldi gépbemutatót tart, az ország négy pontján.
Június 18-án, Nemesgörzsönyben volt a Repce Körút harmadik, egyben utolsó állomása. A nagyon jó hangulatú rendezvényen mindnyájan sok újat hallhattunk.
A négy állomásból álló Road Show első napján Tanakajd határában nagy érdeklődés mellett mutatta be a hét szervező cég az újdonságait.